|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 6 találat | lapozás: 1-6 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Szentkuthy Miklós 1996. július folyamánPatrubány Miklós, a Magyarok Világszövetsége Erdélyi Társaságának elnöke beszélt életéről. Medgyesen járt iskolába, német iskolába íratták, így német nyelven tanult egészen az érettségiig. A medgyesi német gimnáziumból annak idején a többség bejutott az egyetemre. Közben a tanári kar szinte teljes egészében Németországba költözött, a zöme egyetemen tanít. Kolozsváron végezte a villamosmérnöki egyetemet, románul. Patrubány a számítógépes rendszerek tanulmányozására tért át. Az ő vezetésével hozták létre Romániában az első személyi számítógépet, PRAE névvel, ez Szentkuthy Miklós regényének címe. Vendégtanár volt az egyetemen és felkérték a Műszaki Könyvkiadótól, hogy a Z-80-as mikroprocesszorról írjon könyvet. Megírta a hétszáz oldalas munkát. Három esztendeig elfektették a könyvet, mert ragaszkodott ahhoz, hogy keresztnevét Miklósként írják a borítóra. A kiadónak akkor Ion Iliescu, a mostani államelnök volt az igazgatója. /Világlap (A Magyarok Világszövetsége lapja), júl. /I. évf., 4. sz./2002. június 11.A román–magyar művelődési kapcsolatok időszerű kérdéseiről tanácskozott Temesváron a hét végén a Harmadik Európa Alapítvány rendezésében huszonhét író, műfordító, lapszerkesztő, irodalomkritikus, egyetemi tanár és művelődési szakember. Az irodalmi párbeszéd résztvevői Aradról, Bukarestből, Kolozsvárról, Nagyváradról és Szegedről jöttek. Ezen a rendezvényen mutatták be az A Treia Europa időszaki kiadvány 5. számát, amelyet Konrád Györgynek és a magyar irodalomnak szenteltek, valamint egy kétnyelvű antológiát Travers címmel erdélyi írók és költők műveiből. A megszólalók többnyire arra tértek ki, hogy mit tettek a román írók a magyar irodalom megismertetéséért az utóbbi évtizedekben. Jelentek meg antológiák, próza- és verskötetek, folyóiratszámok, amelyek román nyelvű fordításban ismertették meg a magyar irodalmat a román olvasókkal. Időnként összehoznak tanácskozásokat, vitafórumokat, de a román–magyar irodalmi kapcsolatok még mindig az udvariassági gesztusok és az időnkénti hivatalos rendezvények szintjén mozognak – állapította meg több író. Bodó Barna, a Temes Megyei Tanács Művelődési Bizottságának vezetője az európai elvárásoknak való megfelelés jelenségét vetette fel. Az alkalmi könyvkiállításon ott voltak az utóbbi években napvilágot látott műfordítások, köztük Nádas Péter, Szentkuthy Miklós és Konrád György egy-egy könyve. /Szekernyés Irén: Őszintén a román-magyar irodalmi kapcsolatokról. = Nyugati Jelen (Arad), jún. 11./2004. szeptember 17.A Magyar Reformátusok Világszövetségének kezdeményezésére 2003-ban Karcagon megtartották az első Magyar Regionális Oktatási Konferenciát, amely felvetette a magyar irodalom Kárpát-medencére kiterjedő egységes tantervének a szükségességét. Most volt Szatmárnémetiben a második konferencia, melyen próbálták tető alá hozni az említett egységesített tantervet. A magyarországi iskolákban nem ismerték a régiók irodalmát, de a régiók sem mindig tanították egymás elismert értékeit. Az más kérdés, hogy ennek az irodalomnak a tanítását a mindenkori hatalom hogyan manipulálta. Romániában csak a romániai magyar irodalom tanítását akarták engedélyezni. A szatmári konferencián Kereskényi Sándor nehezményezte, hogy a magyarországi oktatási programból kimaradt Németh László és Szentkuthy Miklós. Az összmagyar irodalom értékeinek együttes bemutatása fontos. /Murvai László: Tanári szoba. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 17./2008. február 23.Az erdélyi költészetet és prózát bemutató könyvek, valamint a háromkötetes drámaantológia után Az emberfejű madár. Erdélyi magyar esszéírók, 1918–2001 /Kalota Könyvkiadó, Kolozsvár/ címmel, Balázs Imre József előszavával s válogatásában megjelent az erdélyi magyar esszé reprezentatív gyűjteménye is. Szólhat bármiről, erre a magyar esszé örök érvényű darabjai, Kemény Zsigmondtól Szentkuthy Miklósig, Szerb Antalig, Csoóri Sándorig vagy Mészöly Miklósig ontják a példákat, a legváltozatosabb témakörökben tálalván fel tárgyukat. Az erdélyi esszéírók is változatos képet mutatnak. A válogató biztos kézzel válogatott, de vannak nagy hiányzók is, Szőcs István, Veress Dániel, Jánosházy György és Csiki László. Érdemes lett volna közölni az esszében is remekműveket alkotó Páskándi Gézától is, aki szintén hiányzik a kötetből. /Bogdán László: Az esszé kihívásai. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), febr. 23./2013. december 7.Belföldi hírekAvatás füttykoncerttel Két jelképre van szükségünk, hogy az egyenes úton maradjunk ezekben az időkben, amikor annyi dolog van, ami megosztja a románokat: az egyházra és a hadseregre – jelentette ki Victor Ponta kormányfő tegnap Kolozsváron az Ortodox Teológián tartott beszédében, miután az egyetem új kampuszát felavatta. Fontos volt, hogy a kormány támogassa ezt a beruházást, mert Kolozsvár Erdély egyik spirituális központja, és „az itt élő ortodoxok nem lehetnek a legszegényebbek, nem lehetnek azok, akiknek nincs, ahol felnevelniük a következő generációkat”. Bármely kormány kötelessége bármely olyan munkálatot támogatni, amely a tanulókat, a diákokat és a román ortodox egyházat segíti – tette hozzá. Köszönetképpen a kormányfő megkapta a Kolozs megyei ortodox érsekség legmagasabb kitüntetését, az Erdélyi Csillagot. Megérkezésekor azonban kifütyülték: a verespataki arany és a palagáz kitermelését ellenző csoport az egyetem előtt tüntetve várta. A környezetvédők Ponta lemondását követelték, és többek között Magyarországgal is példálóztak, ahol folyamatosan csökkennek a rezsiköltségek. A kormányfő támogatói, a kíséretében levő SZDP-tagok válaszul szintén skandálni kezdtek, maga Ponta azonban nem reagált: elvágta a szalagot, majd visszament az épületbe. Az erdélyi számítógépre emlékeztek A harminc évvel ezelőtt többnyire erdélyi magyar szakemberek által kifejlesztett első romániai személyi számítógép megalkotására emlékeztek konferencia keretében Kolozsváron. A PRAE 1000 személyi számítógépet 1983 novemberében a kolozsvári Számítástechnikai Intézetben fejlesztette ki a Patrubány Miklós mérnök vezette kutatócsoport, egy évvel megelőzve a hasonló fejlesztésen dolgozó konkurens bukaresti csoportot. Az aktatáska méretű gép televízióval és kazettás magnóval összekötve működött, a tévé képernyője monitorként, a kazettás magnó memóriaegységként szolgált. A számítógép nevét Szentkuthy Miklós azonos című regénye inspirálta. A latin prae szó nyitányt jelent. „Tisztában voltunk vele, hogy földcsuszamlásszerű változás fog bekövetkezni azzal, hogy kihozzuk a fehér köpenyes emberek világából a számítógépeket, és behozzuk az emberek otthonába” – magyarázta Patrubány, aki jelenleg a Magyarok Világszövetségének elnöke. Akkori elképzelésüket az idő igazolta – tette hozzá. Kása Zoltán, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem szenátusának elnöke szerint „a PRAE 1000 rendkívül gyors számítógépnek bizonyult, de a politika úgy döntött, hogy nem kezdik el a sorozatgyártását”. Ma már egy egyszerű mobiltelefon is sokkal többet tud, mint az akkori személyi számítógép. Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2017. augusztus 5.Bözödi György: Válogatott versek (Székely Könyvtár)Épp a napokban olvastam Kemény István Lúdbőr című kötetében, Fekete István kapcsán a múlt század harmincas éveiről: „Ekkoriban épp megtört a modernség lendülete. Kifulladt a húszas évek, gazdasági válság tört ki, szörnyetegek másztak elő a sötétségből, rossz előérzet szállta meg a szellemi életet. A művészetek visszaklasszicizálódtak. A modern civilizáció pár évre visszahőkölt, hogy aztán pár év múlva felvegye a pokolba vezető irányt. A harmincas évek az irodalomban is újklasszicista korszak volt a századelő modernizmusai, avantgárdjai után. Egészen különböző írók, egy széles nemzedék próbálta meg a világ jobbik, tisztábbik oldalát felmutatni. Vagy kivonulni, saját világot alkotni. Vagy éppenséggel elbújni a tiszta irodalomban. Vágy a rendre, pásztoridill, bukolikus hangulatok, őstörténet. József Attila, Radnóti Miklós, Weöres Sándor, Várkonyi Nándor, Szentkuthy Miklós, Szerb Antal. A harmincas évek irodalmára és az akkor pályát kezdő írókra jellemző egyfajta csakazértis idealizmus, vagy ha tetszik, naivitás.” Ezek a gondolatok találtak rám, vagy ezekre a gondolatokra találtam én, szinte véletlen egybeesésként, amikor épp Bözödi György Válogatott verseivel foglalkozva azon gondolkodtam, hogy mit is írjak erről a költőként (még Erdélyben is) szinte teljesen ismeretlen, ám fontos lírikusról. Teljesen eltér ez a költészet a múlt század harmincas-negyvenes éveiben uralkodó, kiművelt, kicsiszolt, elegáns formakultúrájú, klasszicizáló vagy visszaklasszicizált, újklasszicista, kiváló formaérzékkel prezentált, esztétizáló lírájától. De ez a dísztelenség, a „másfajta zene”, a szinte tüntetően leegyszerűsített, „fogyatékos” költőiség, ez a fajta (és szándékosan nem írok népit) líra távol áll az akkoriban, a húszas évek elejétől divatossá lett, Erdélyi József nevével fémjelzett népies lírájától is. Még ha rokonságot is mutat Erdélyiék, Illyés Gyuláék, Bartalisék népiességével, mégsem onnan eredeztethető, és nem is oda köthető leginkább, hanem valahová a Székely bánja szociográfiai formáihoz. Azt mondanám, hogy együtt, illetve párhuzamosan kellene olvasni a kettőt. Semmi idill, semmi idilli, semmi megszépült paraszti-népi mézesmáz, inkább nyomasztó, komor, sőt, drámaivá váló realitások és tehetetlenség, távlattalanság, keserűség inkább. Egy hely, ahol a hegyek és a végzet egyszerre végzi munkáját, a székely hegyek között a kibontakozni nem tudó egyéni sorsok, a bezártság, elnyomottság, kisemmizettség képei látszanak, és a vágyak hallatszanak csak, a sóhajok az elveszített lehetőségek, az eszmények tűnte láttán. (Tűnte láttán!) Szomorú, bezárt világ ez. Vaskos, dallamtalan, nem szép, nem idillikus. Mint amilyenek a versek is. Főleg a kezdeti korszak versei: prózaira, sokszor novellisztikusra hangszerelt, dísz- és dallamtalan, ha úgy tetszik, formátlan költemények. Amelyeknek – akkor még – a versségük, a költészetségük/voltuk is megkérdőjelezhető. Nem is szabadversek inkább, hanem prózaversek. Eredetien kialakított műformák, amelyek a vers és a próza határán állnak, de inkább a prózára hajaznak. Leíró, elbeszélő jellegűek, visszafogott szubjektivitással előadott, saját laborban kikísérletezett műformák. Elemi erővel tör fel Bözödiből ez a mai szemmel nézve abszolút korszerű, (többnyire) szabad/prózaversekben írt költészet, szinte ösztönösen áramlik egy olyan történelmi korban, a múlt század harmincas-negyvenes éveiben, amikor még teljes valójában, „pompájában” ott lélegzett, pulzált mögötte az akkor még létező és még Egész falusi, paraszti világ, ami az éltetője, ihletője volt. Nem kiszínezve, nem megszépítve, nem retusálva, hanem a maga valóságában. És szeretettel, a benne élő, a belülről beszélő szeretetével. Ha ma születik ez a költészet – engedtessék meg a képzavar –: Oravecz Imre lesz belőle. De addig még el kellett telnie több mint fél évszázadnak, hogy ez a fajta líra létjogosultságot leljen az irodalomban. És nem egykönnyen sikerült még ekkor sem neki. A visszhangtalanság pedig, a visszajelzések, visszakapcsolások hiánya beléje fojtja a szót. Elkezd a divat után menni, úgy írni, ahogyan divatos, elkezd rímelni: nem megy, illetve nem jól megy. Szigorú formába zárja költeményeit, nem jól sikerülnek, mert ez nem ő. Aforizmaszerű, bökversekre hajazó, szentenciára építő verseket ír. Mint akibe végképp belészorult a szó. De a kezdeti tíz év lírája – merem remélni – jelentős. Bözödi György, családi nevén Jakab (Bözöd, 1913. március 9. – Budakeszi, 1989. november 25.) magyar író, szociográfus, történész. A kolozsvári unitárius kollégiumban érettségizett, két évig teológiát, majd a kolozsvári egyetemen jogot és bölcsészetet hallgatott. Újságíró az Ellenzék és a Keleti Újság lapoknál, később a marosvásárhelyi Székely Szó felelős szerkesztője, a kolozsvári Hitel főmunkatársa (1935), majd a kolozsvári Egyetemi Könyvtár tisztviselője. A második világháború alatt egyik alapítója és szerkesztője a Termés kolozsvári folyóiratnak (1942–44). A háború után az 1848–49-es Történelmi Ereklye Múzeum őre, majd egy ideig könyvelőként dolgozott szövetkezetnél, állami vállalatnál, 1957-től nyugdíjazásáig (1975) marosvásárhelyi akadémiai kutató, majd főkutató volt. Első versei, novellái 1932-ben jelentek meg a kolozsvári Keleti Újságban. Főművében, a Székely bánja (Kolozsvár, 1938) történeti és szociográfiai munkájában tudományos alapossággal tárta fel Székelyföld múltját, jelenét. A falukutató anyaggyűjtéssel elmélyül, gazdagabbá válik írói szemlélete: első verseiben, novelláiban és regényeiben (Nyugtalan pásztorok, Romlás) a kisebbségi sorban tengődő erdélyi falu hiteles rajzát adta. A kutató eredményeit a szépíró is hasznosítja: Gábor Áronnak és társainak életét dolgozta fel töredékekben megjelent regényes korrajzában (Tűzpróba, Igaz Szó, 1969/3.). Szorosan kapcsolódott a Móricz Zsigmond utáni nemzedék eszmeköréhez. 1939-ben Baumgarten-jutalommal tüntették ki. Budakeszin érte a halál, de kívánságára falujában, Bözödön temették el. Fekete Vince / Háromszék (Sepsiszentgyörgy) lapozás: 1-6
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
